(DGy elbeszélése alapján)

1936. Édesanyámé volt, apámtól kapta a templomi esküvőre. Ezzel járt templomba. Most a könyveim között van, néha leveszem, belelapozok.

(DGy elbeszélése alapján)

Apám hatalmas íróasztalán állt a Népszínház utcai rendelőben. Az íróasztala „szent hely volt”. Most az én lakásomban található.

Mérhetetlenül sok tárgyunk veszett el, hiszen a lakásunkból az elköltözésre két nap volt, és a százhúsz négyzetméterből egy félszobába költöztünk.

Anyai nagyszüleimnek  több háza volt Bánhidán és Tatán. Képek, tárgyak, bútorok, szőnyegek - minden elveszett. Így, ha valami maradt, az annál értékesebb.

(DGy elbeszélése alapján)

Apám otthon dolgozott fogorvosként a Népszínház utcai lakásunkban kialakított rendelőben. Magam is fogorvos lettem. Szegény apám, egy hétfői munkanap utáni kedden, váratlanul meghalt, s szerdára berendelt betegeit már én láttam el.

Amikor másfél évtizede Pozsonyi úti rendelőmbe költöztem, régi fogorvosi székét magammal hoztam. Ma már a kezelés másik egységkészülékben történik, de jólesik tudni, apám velem van.

(DGy elbeszélése alapján)

Anyai nagyapám Bánhidán volt rőfös. Nagyszüleim nem jöttek többet haza. Édesanyámmal végigbujkáltuk Pesten a háborút, kétnaponta menekültünk rokonokhoz, ismerősökhöz. Édesapám munkaszolgálatos volt, majd megszökött és nyilas egyenruhában mentette a zsidókat. Megbukott, bevitték az Andrássy 60-ba, mint „politikait” nem végezték ki azonnal. A kihallgató tiszttel megállapodott, hogy az elengedi, ő pedig később igazolni fogja emberségességét. Így is történt, ezután gettóorvos lett, később a népbíróságon igazolta a nyilast.

Nagyanyám szüleimnek írta ezt a levelet, akik Pesten éltek a Népszínház utcában. Az írást a marhavagonból dobta ki, ami a halál felé vitte őket. A levél arra az opcióra készíti fel a címzetteket, ha őket is arra raknák. E levél születésekor fél éves vagyok.

Valaki  megtalálta – hogy pontosan ki és hol, nem tudjuk – s a felírt cím alapján egy ismeretlen juttatta el a lakásunkba.

Töredékeket tudunk kiolvasni belőle: „…….. Lehetőleg a gyereket hagyjátok otthon, ha mégis, hozzatok babakocsit….”,  „Komáromból írok, drága kedveseink, vasúton vagyunk, ismeretlen helyre visznek minket.” „…Itt van Magdi is….Ján…..is, …Beteg a Márta….” „Ennivalót, vizet vigyetek, mert nem adnak…”

A kisvároska zsidó áldozatainak állított emlékoszlop.

Emléktárgy az otthonból:

Ez a bútor javításon volt a helybeli asztalosnál, így átvészelte a borzalmak éveit, 45. után visszaadták a tulajdonosoknak.

A szekreter egy családi ház pincéjében bújt meg, 45 után visszaadták a tulajdonosoknak. A fiókokban volt elrejtve a több, mint kétszáz éves porcelán kávés, és teáskészlet.

(H.Gy. elbeszélése alapján)

 Túrkevén élt a családjával egy nagyon szegény zsidó szabómester. Nem készített új ruhákat, csak javítani, foltozni vittek hozzá néhány göncöt az ott lakók.

A szabónak volt egy fia is, N.M., gyenge képességű is volt az apja szegénysége mellett, nem végezte el az elemi iskolát sem, jó, ha négy osztálya megvolt. Gyakran küldték át hozzánk élelemért, szombatonként ételhordóban kapta meg a sóletet.

47-ben valamikor, egyszerre csak megjelent nálunk, ÁVH századosi egyenruhában. Apám összecsapta a kezét, és azt mondta: hát tudod, az a rendszer, amelyik belőled századost csinál, az halálra van ítélve. N.M. azt mondta: senkitől el nem tűrném ezt, de ti sok jót tettetek velünk, ezért nem lesznek következményei annak, amit mondtál.

Nem találkoztunk többet, de tudom, hogy később a Mosonyi utcai rendőrségi intézmény parancsnoka lett, a maga négy osztályával. Az a Mosonyi utcai épület az, amelyik szemben áll a mai Rosenstein vendéglővel.