„A barlanglakók élete beosztott, normális időben esznek, alszanak, mennek vadászni, és nem szeretik a természetet, ami tele van veszélyekkel, oda csak akkor merészkednek ki a barlangból, ha muszáj. (…) Hát én 100%-osan a barlanglakóktól származom. Ebéd 12-1-ig, lehetőleg nem kimenni a természetbe.” Vázolja fel addigi életstratégiáját a 18 éves korában munkaszolgálatra kötelezett szegedi fiatal, aki cimborájával együtt szökik, bukdácsol az ország kisebbik részének megsemmisítésére vállalkozó csökött állami adminisztráció elől. A két vagány, frissen érettségizett zsidó fiatal nem várja ölbe tett kézzel sorsa beteljesülését. A barlanglakói naivitás ugyan nem hagyja el őket teljesen, az elrejtett pénzecskéből még kényelmesen megebédelnek a vasútállomás restijében, vagy szökés közben épp kiadós csülköt fogyasztanak a valahogyan nyitva maradt kisvendéglőben. Tudnak élni, mondhatnánk kettős értelemben is. Bujdokolásaik alatt megérzésekre bazíroznak, néha keserűen állapítják meg, hogy, nem hoztak jó döntést, mert ez bizony „nem egy jó hely”, húzni kell a nyúlcipőt. A helyenként talán túlrészletezett személyes sorstragédiában benne van a teljes magyar huszadik század borzalma. A szétzilált munkaszázadok darabjait az anyaország csendőrei és keretlegényei demonstratíve is az SS és a Hitlerjugend kezeibe adja, ők pedig sorsukra hagyják az eltetvesedett, legyengült, tífusztól sújtott társaságot. Váradiék felismerése itt is világos, hát akkor itt ez sem egy jó hely, irány vissza Szegedre, ahogyan lehet. A sors egyfajta kegyetlen iróniája, hogy ő maga különösebb megrázkódtatások nélkül hazaér, egykori otthonukat is sértetlenül találja, de azokról a borzalmakról egyszerre, zúdítva értesül, amely rokonait, barátait érte, és amiről neki – távoli fogságban, majd bujdosásban lévén fogalma sem lehetett. Ez a krakéler megmenekülés-történet így aztán nem csak a sikeres szökésekről, jó és rossz döntésekről, tisztességes emberek, és aljas árulókról szól, hanem az ott maradottak, kivégzettek, elpusztítottak tömegeinek is méltó emléket állít.
Váradi Z. Ferenc: Szökőév (Móra Kiadó)
