Roncsolt levél

(DGy elbeszélése alapján)

Anyai nagyapám Bánhidán volt rőfös. Nagyszüleim nem jöttek többet haza. Édesanyámmal végigbujkáltuk Pesten a háborút, kétnaponta menekültünk rokonokhoz, ismerősökhöz. Édesapám munkaszolgálatos volt, majd megszökött és nyilas egyenruhában mentette a zsidókat. Megbukott, bevitték az Andrássy 60-ba, mint „politikait” nem végezték ki azonnal. A kihallgató tiszttel megállapodott, hogy az elengedi, ő pedig később igazolni fogja emberségességét. Így is történt, ezután gettóorvos lett, később a népbíróságon igazolta a nyilast.

Nagyanyám szüleimnek írta ezt a levelet, akik Pesten éltek a Népszínház utcában. Az írást a marhavagonból dobta ki, ami a halál felé vitte őket. A levél arra az opcióra készíti fel a címzetteket, ha őket is arra raknák. E levél születésekor fél éves vagyok.

Valaki  megtalálta – hogy pontosan ki és hol, nem tudjuk – s a felírt cím alapján egy ismeretlen juttatta el a lakásunkba.

Töredékeket tudunk kiolvasni belőle: „…….. Lehetőleg a gyereket hagyjátok otthon, ha mégis, hozzatok babakocsit….”,  „Komáromból írok, drága kedveseink, vasúton vagyunk, ismeretlen helyre visznek minket.” „…Itt van Magdi is….Ján…..is, …Beteg a Márta….” „Ennivalót, vizet vigyetek, mert nem adnak…”

Hozzászólások kikapcsolva

Kategória: Hírek

Nem lehet hozzászólni.