(PT elbeszélése nyomán)
A mi családunkból mindenki visszajött, még az akkor 4 éves unokabátyám is, és az akkor 70 éves nagyapám is. Érdekes helyen voltak ők, azt hiszem, ez volt az egyik legérdekesebb, idézőjelben tábor, Terezin.
Az unokabátyám 4-5 éves lehetett, és az egyik sorakozó alatt hajnalban kapott egy hisztériás rohamot. Aminek az esetek 99%-ban az szokott a vége lenni, hogy lelövik. Ezzel szemben ott azt mondta az ügyeletes SS tiszt, hogy vigyék be a gyereket, és nyugtassák meg.
Ez egy különleges tábor volt, egy kirakat tábor, ahova a Nemzetközi Vöröskereszttől kezdve mindenki ment. Úgy működött a tábor, hogy ki volt alakítva egy amolyan zsidó város. És onnan tudták, hogy jön egy-egy küldöttség, akkor feltöltötték a boltokat hústól kezdve mindennel, volt külön zsidó pénz, semmit nem lehetett ugyan érte kapni, de azért az volt, és ki volt adva, hogy nem szabad megállni a kirakatok előtt. Tehát azt kellett eljátszaniuk a raboknak, hogy ez mindig így van. És egy nagyon érdekes dolog, az én unokabátyám eltűnt egyik reggel, és összepisilve, összekakilva ért haza este 9-kor. Kiderült, hogy vártak valami küldöttséget, meg akarták mutatni, hogy milyen jól bánnak a gyerekekkel. Gyerekfoglalkozást tartottak hajnaltól késő estig, mert nem lehetett tudni, hogy mikor jön a nemzetközi delegáció. A gyerekeket még pisilni sem engedték ki. Nemrégiben mástól is olvastam ezt a történetet.
Az én édesanyám, aki akkor még nem dohányzott, de a nővére és az apja nagyon. Egy relatíve rendes táborparancsnokuk volt. Aki például ismerte a családomat, nyilván a többieket is, de nem adott, nem mert cigarettát adni nekik, de amikor ment rágyújtott, beleszívott és eldobta.
A második ilyen történet, az már a felszabadulás, hogy jöttek haza, és felszöktek egy szovjet csapatszállító vonatra. Ahol az egyik vécébe elbújt az édesanyám az unokaöcsémmel, bátyámmal, a másikba elbújt a nagyapám és a nagymamám. És olyan az élet, ők ketten, akik dohányosok, abba a vécébe bújtak el, ahol a mahorkákat tárolták. De ez egy véletlen volt. Le voltak gyengülve, ki voltak éhezve, addig szívták és úgy buktak le, hogy mind a kettő kapott egy nikotinmérgezést.
Azt gondolom, hogy a halál közeli humor, az már maga az irónia, és hogy valószínűleg ezt az egész borzalmat, a Soát, e nélkül az irónia nélkül nem lehetett volna végigcsinálni.
