(AI-né elbeszélése alapján)
Páromat, P-t gyerekkorból ismertem. 12 éves koromban, szinte egyszerre szerettünk egymásba. Szentgyörgyi Albert volt az egyetem felvételiztetője, már a numerus nullus korában, neki köszönhető, hogy orvos lett. 1944 májusában úgy kapta meg a diplomáját, hogy egy mentős orvos begipszelte a lábát, mentővel vitte Szegedre oda-vissza, hogy átvegye a diplomáját. Ez a diploma megtalálható itt, a szekrényben.
Férjem nem volt velünk a téglagyárban, ahol az SS keresett orvost. Negyvenezer ember között kettőt találtak.
P. 20-25 fős csoportját Vásárhelyen őrizte egy 16 éves levente, aki hajlandó volt mosakodás kimenőt adni a gettóból, száz pengőért. De reggel jött a rendelet, hogy a gettót elhagyni nem lehet. P-t nem engedték vissza, a csoportot elvitték és mindet lelőtték. Egyedül ő maradt életben.
Prága mellett a háború befejezése előtt 5-6 héttel, amikor szülővárosomba már visszatért az élet, ismét lezárt vagonokban, voltam 45 kilósan, hajtottak a végső megsemmisítésbe, Terezinbe. Itt kaptuk a pincevárosban a lejárt német, fekete pestis injekciókat, amiért házasságunk alatt csak egyszer lettem gyermeket váró anya, a férfiak spermakészlete is minimálisra csökkent.
Aztán jött a felszabadulás. A szó értelmét nem lehet letagadni, pár méterre a gázkamrától, az első falat fekete kenyeret kapni, érezni, hogy életben vagy, mi más lehetne? Semmi köze a politikához, főleg akik még a leírtakhoz hasonlót nem éltek át. A felszabadult csontváz élőkért napokon belül juttattak szállítóeszközt, és élelmet. Volt köztük 30-40 holland, belga, a legtöbb pedig magyar ember volt, értük, nem napokon belül, hetekig senki sem küldött semmit. Holott a Vöröskereszt révén pontosan tudomást szereztek az életben maradottakról. Így kezdődött a tífuszjárvány, ami sok legyengült ember halálát okozta.
Sokszor jutott eszembe a szenvedések során, hogy a német megszállás előtt, hallva a lágerekről szóló híreket, apukám azt mondta, hú, hát ez velünk nem történhet! Ezt Horthy Miklós nem engedi. Szóról szóra! Egy Horthy Miklós nem engedi. Aztán jött, ami jött. Pár hónap kellett hozzá. Hogy mondtuk, apuka, ne törődj a drogériával! Ugye nagyon jól menő drogériánk volt. Menekülj fel Pestre, vidd a pénzünket, menekülj! Talán Pesten nem történik, mondtam én 18 évesen. Hát talán megmenekült volna. Nem, hát a boltot nem lehetett otthagyni.
