V.Z.F. története
1944. június 6-án – néhány hónappal érettségi vizsgám után – kellett munkaszolgálatra jelentkeznem Hódmezővásárhelyre. Bátyám, mint orvos már jóval régebben bevonult, akkor már egy éve nem hallottunk felőle. Szegedi otthonunkat nemrégiben jelölték ki gettólakássá, ahová több zsidó család beszállásolását tervezték. Minden a feje tetején állt. Kétségbeesett édesanyám ebben a felfordulásban igyekezett egy hátizsákot telepakolni a legszükségesebbnek gondolt holmikkal a részemre. Volt már gyakorlata benne. Engem csak egyszer vont be a tevékenységbe, amikor a fogporos dobozokat csomagolta. A hengeres kemény aluminium dobozokból az egyiket a fogpor kiöntése után úgy preparálta, hogy az alsó harmadába annyi összetekert 100 pengős bankjegyet helyezett, amennyi csak belefért. Ezeket kartondarabbal lefedte, majd teleöntötte fogporral a még üres helyet. Már csak egy kis jel kellett a külső felületre, hogy megkülönböztethessem a „széfet” a valódi fogporos doboztól. Míg anyám a közeli jövőről, addig édesapám a távolabbiról próbált gondoskodni. Odahívott a gyönyörű pirosbarna cserépkályhánkhoz, és kicsavarva 4 srófot, leemelt egy kis szellőző rácsot a kályha oldaláról. Amikor útmutatása alapján betapintottam a kályha alja felé, egy dobozt éreztem ujjaim alatt. Ebben lapultak olyan kisebb értéktárgyak és némi pénz, amihez könnyen hozzá lehetett férni szükség esetén. A komolyabb, értékesebb ingóságok a lakóház különböző részein már el voltak rejtve.
A munkaszolgálat és az onnan történő szökés során bizony nagyon jól jött az anyám gondosságával eldugott pénz. És mivel a kötelezően beszolgáltatott tárgyakból semmi nem került elő, a háború utáni újrakezdéshez az eldugott „kincseink” adták az alapot.
A történet bővebben az elmesélője által megírt életrajzi könyvben található, sok más kalandjával egyetemben./Váradi Z.F. :Szökőév; 1944 - A leap year/
