(FG-vel történt hangos interjú alapján)
Most beszélek magamról, hogy én hogy éltem meg a dolgokat. Mikor megkaptam a téli ruha beszerzéséhez az eltávozást, visszajöttem Pestre és nem volt hova mennem, szó szerint semmi papírom nem volt. A nővérem, aki édesanyámtól féltestvérem, az Alsóhegy utcában lakott, a férje egy osztrák ember, szintén zsidó származású, de szintén született keresztény. Az is katona volt, de megúszta, nem kellett neki igazolni. Mint írnok, valahol katonáskodott itt az országon belül. Így a nővérem nyugodtan ott maradhatott az Alsóhegy utcában. Elmentem hozzá és egy néhány napig ő bújtatott, de hát ez életveszélyes volt.
Mindent próbáltunk csinálni, voltak éjszakák, amikor az utcán aludtam. De volt egy újságíró barátunk, Bella Andor, akinek volt egy gyönyörű lánya. Őt ismertem, ő is ismert engem, nagyon rendes keresztény emberek voltak.
Bella tudta, hogy bajban vagyok és megpróbált rajtam segíteni, hogy papírokat szerezzen. A lányának volt egy udvarlója, egy Dudvarszki Emil nevű ember. Azt mondta, annak a papírjait megpróbálja nekem átadni. És meg is kaptam a papírjait. Akkor én hirtelen Dudvarszki Emil lettem. Megtanultam az adataimat, és Dudvarszki Emilként mutatkoztam be. Addig, ha légiriadó volt, én a lakást nem hagyhattam el, akkor lemehettem már a pincébe is. Dudvarszki Emil fiatalember volt, meg kellett magyaráznom, mit csináltam itt Pesten, miért nem voltam katona.
Forrás: Terror Háza Múzeum
Édesanyámnak volt egy fiatal, Lili nevű barátnője, akinek egy SS tiszt barátja volt. A Lili egy zsidó nő volt, de szerzett nekem egy papírlapot, amin egy nagy német horogkeresztes pecsét volt. A Tot szervezeté, ami egy SS alakulat volt, műszaki alakulat. És a nővérem elvitt egy barátnőjéhez, fölé gépeltünk mi egy szöveget, hogy Dudvarszki Emil a Tot szervezet pápai alakulatánál szolgál, ezért minden egyéb katonai bevonulás alól felmenthető. Ez ott volt magyarul és németül. Ezt megkaptam és egy csodálatos papírom lett. Amikor jöttek igazoltatni a pincébe, házról házra jártak a tábori csendőrök, halálfélelemben vártuk az eredményt, de ez a papír nagyon megfelelt. Annyira, hogy volt egy nyilas házparancsnok ott, akinek a nyilas belügyminisztertől volt felmentése, és azt nem fogadták el, mert nem katonai felmentés. Amikor visszajöttek hozzám a tábori csendőrök, hogy „adja csak ide a papírját”, azt hittem, hogy most lebuktam. De nem, hanem elvették, és odatették a nyilas házparancsnok elé, hogy „ez egy katonai felmentés”, ez a jó, a magáét nem fogadjuk el. És el is vitték őt.
Mint érdekességet, a pincébe, anyámról, hogy milyen volt. Egyik éjjel például felzavarnak minket, mert ott áll egy SS dzsip, gépfegyver rajta, SS katonák, leszállnak és név szerint engem és a nővéremet keresik. Kiderült, hogy anyám megfőzte őket, hogy ő szeretné látni a gyerekeit, szerzett csokoládét, és ezt elhozta nekünk. Az SS-ek a Gellért szállóból elhozták őt éjjel háromkor, nekünk csokoládét átadni.
Anyámnak, mint szépasszonynak, udvarolni próbáltak az SS katonák. Én pedig elmentem őt néha meglátogatni, amikor lehetett, éjjel. Szemben a pesti Duna parton már az oroszok voltak végig. Pest orosz volt és ő Budán, a Gellért szállóban lakott. Nem tudtam bemenni, csak éjszaka, mert az oroszok láttak minket. És ha egy embert megláttak, akkor arra lőttek. Volt úgy, hogy elkéstem, már hajnal volt és világosodott, és elkezdtek aknázni, ott sebesültem meg először. Egy ló állt előttem, a ló felfogta a repeszdarabokat, összeesett és elpusztult. Én alul, a lábamba kaptam csak repeszdarabokat.
Nagyon érdekes volt ezzel a szállodával kapcsolatban egy élményem. Karácsonyeste, 44. december 24-én ott vacsoráztam a Gellértben, ott volt néhány lakó, mint az édesanyám, és az SS emberei. Ott voltunk az étteremben, emlékszem, ló fasírt volt vacsorára. Egy SS őrnaggyal és az édesanyámmal ültünk az asztalnál. Németül beszélgettünk és akkor kapták a hírt, hogy a kör bezárult. Malinovszkij bezárta Budán valahol a fogaskerekűnél a kört. Akkor tudták meg az SS-ek, vacsora alatt 24-én.
Emlékszem, egymásnak elkezdtek sugdolózni, irtó izgalom volt, és a vacsora meg is szakadt. Én már ezt az őrnagyot akkor ismertem, beszélgettünk. Most ugrok egy nagyot, a felszabadulás után kaptunk valahol egy szobát a Bartók Béla úton, egy kis lukat, ahol meghúztuk magunkat, és sorba álltunk kenyérért. Jöttek az orosz teherautók és azt a téglalap alakú kenyeret osztották a népnek. Sorba kellett állni. A parancsnok, aki az egészet felügyelte, egy orosz ezredes volt. Ránézek az ezredesre, és ismerős volt, és ő is ránk nézett, az anyám mellettem állt. Ez volt az a német őrnagy, akivel vacsoráztunk. Szóval ez egy kém volt, aki beépült a németekhez. Ilyet csak regényben olvas az ember. Ő is megismert minket, és mindjárt dupla adag kenyeret kaptunk.
