(LB életút-hangfelvétel alapján)
Vásárhely
Tovább a Vásárhelyi dolgokról. Hát lezajlott a kommün, amikor a románok bejöttek Szegedre, és Szegedről egy román század, vagy zászlóalj, nem tudom mennyi katona volt, átjött Hódmezővásárhelyre. De a parasztok, akik kaszát meg fegyvert fogtak, visszazavarták a románokat a Tiszán keresztül Szegedre.
Apámék és a két unokatestvére ott bujkált Hódmezővásárhelyen, a nagyanyáméknak a lakásában. És amikor a románokat Szegedre visszaverték, azok másnap egy alakulattal, méghozzá színes bőrű franciákkal, visszajöttek Hódmezővásárhelyre, és házról házra menve szedték össze az embereket, azokat, akik katonakötelesek voltak, vagy akikről föltételezték, hogy azok voltak, akik a románokat előzőleg kiebrudalták Hódmezővásárhelyről.
Így többek közt bejöttek a szüleimnek a házába is. A nagyapám és a nagyanyám kiültek az udvarba, a nyitott kapu mellé, és apám, meg a két unokatestvére, meg édesanyám, elbújtak a gyárrészlegben.
A háznak volt egy kis üzlethelyisége, amelyben egy idősebb cipész lakott, akinek szintén egy katonafia jött haza, azok ott dolgoztak a cipészműhelyben. És onnan a fiatalabbik cipészt a románok elvitték. Bejöttek az udvarba, ahol óriási nagy handabandázást csináltak, de úgy előttem van a nagyanyám és a nagyapám, hogy egy padon ültek a kapu bejárata mellett. Én ott ültem előttük egy kis sámlin.
A románok elkezdtek ordítozni, hogy hol vannak a katonaköteles emberek, akik a háborúból visszajöttek? Hát a nagyapám, aki beszélt természetesen románul, kiabált és román nyelven zavarta el őket. Mikor látták, hogy ott románul beszélnek, szó nélkül tovább vonultak.
A katonák csak rövid ideig voltak ott Vásárhelyen, összeszedtek egy csomó embert, akiket a város szélén kivégeztek. Többek közt ennek a cipésznek a fiát is. Tudom, hogy a kivégzettek között zsidók is voltak, mert a zsidó templomon volt egy márványtábla. Később, amikor már nagyobb voltam, láttam, hogy föl volt vésve, akiket a kommunisták végeztek ki, ezek a gazdagabb zsidók voltak. Utána volt megint egy pár név, akit a románok végeztek ki. És azután volt megint egy pár név, akiket a Horthy-érában végeztek ki. Aztán volt az I. világháborúban elhaltaknak a nevei, és így tovább. És ez a márványtábla ott volt 45 után is, úgyhogy végig lehetett olvasni a neveket, ismerősökét és ismeretlenekét.