A holocaust után születettek visszatérő kérdése: miért nem menekültek el idejében a városi, zsidó polgárok, miért várták ki az elhurcolást, a nyilas terrort, százezrek kegyetlen elpusztítását.
Kísérletet teszünk ennek megválaszolására, ezért elsőként számba vesszük, hogyan is élt a korabeli zsidóság Budapesten, és az ország más városaiban. Ismereteink szerint a nagy többség kereskedő, ügyvéd, orvos volt, sokan voltak a színházi és film életének szereplői között. Kevesebben voltak vidéki fuvarosok, iparosok, kocsmárosok, néhányan pedig a felső tízezer közé emelkedtek, mint bankárok, nagyiparosok, gyárosok.
A zsidóság otthon érezte magát az országban, nehezen emésztette a kirekesztést, bár sorra születtek az életterüket korlátozó zsidótörvények, nem hitték el, hogy a puszta életük sem lesz majd biztonságban.
Jellemzően kényelmes, nehéz bútorokkal berendezett lakásaikban éltek, becsben tartották a nagy ünnepeken előkerülő szebbnél szebb, és anyáról leányra szálló porcelán és ezüstkészleteket. Néhányan vásároltak csupán a kor divatos festményeiből, akkoriban e művek nem igen számítottak befektetésnek.
Az idegeikben ott éltek a századelő pogromjainak családi emlékei, de nem hitték, hogy olyasmi megint megtörténhet.
A veszély nagyságát persze felfogták, érzékelték. Hozzáfogtak a vagyon megmentéséhez. Teltek a svájci széfek, szaporodtak az anonim svájci bankszámlák. Mely számlák nagy többsége örök álmát alussza, tulajdonosaikhoz hasonlóan.
Mások évszázadok tapasztalatai alapján „túlélési” vagyoncsomagot állítottak össze. Maguknál tartották rejtekhelyeken a napóleon aranyakat, dollárkötegeket. Ezek egy része valóban életeket mentett a későbbiekben, többségüket azonban megtalálták, elkobozták, elrabolták.
A bizalmatlanok (ők voltak jóval kevesebben) pedig nekiindultak a világnak. Az irány Amerika, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Palesztina. Az itthon maradottak sorsa lett a láger, a munkaszolgálat, az orosz front, a bujkálás, a nyilas világ, a Duna part.
Vajon miért nem menekültek el a százezrek, hogy mentsék életüket, családjukat? Elsősorban talán azért, mert az öregek, betegek nem mehettek. A családok többsége pedig nem akarta magára hagyni öregeit, betegeit.
Másodsorban talán azért, mert bíztak az államukban, melynek polgárai voltak. El sem tudták képzelni, hogy nem védik meg őket, hogy állami segédlettel hajtják el a vidéki zsidóságot a koncentrációs táborokba, hogy hatalomra juthat a nyilas csőcselék. Nem mérték fel jól azt a gyűlöletmennyiséget, mely feléjük irányult, miután sikerrel tették meg őket bűnbaknak a világválság sújtotta tömegek előtt.
Harmadsorban pedig talán azért nem indultak útnak, mert nem tudták rászánni magukat, hogy otthagyják a szépséges étkészleteket, porcelánokat, ezüstszelencéket és tálcákat, a szőnyegeket és bútorokat. Meg a képeket a falakon.
