Bridzs, ulti, póker, römi: a nagyszülők folyton kártyáztak, az úszás mellett ez volt az a sport, amire szinte minden nap sor került, más-más baráti körben, más-más felállásban, de játszottak az ördög bibliáján.
A játékot örökbecsű szellemességek, állandóságot biztosító, hagyományt teremtő szólás-mondások kísérték, amelyeket mi, gyerekek és unokák is átvettünk, ma is mondjuk, sokszor jelentésüket sem ismerve.
A ma már kevesek által ismert és játszott kaszinó nevű kártyajékban az egyik felet kéznek, a másikat asztalnak nevezik. Mivel a „kéznek” jobb a pozíciója, ma is el szoktuk mondani: te vagy a kéz, én az asztal, ez vígasztal. Mikor kritikus pontra ér a játék, és rendkívüli jelentősége van annak, hogy milyen lapot húztunk, a lap megnézése előtt még párszor végighúzzuk a lefelé fordított lapokat a felkarunkon. A fortuna kegyeit keresve azt mondjuk ilyenkor: kaftán guszta. A varázsige jelentése a homályba vész, de érezzük rajta, hogy egy talán többszáz éves zsidó „álliturgiát” idézünk meg vele.
Az az önmagán túlmutató jelentőségű életbölcsesség is eszünkbe vésődött, hogy „ne örülj, amíg a lábad az asztal alatt van”, magyarán ameddig nincs vége a játéknak, még bármi megtörténhet. (Az nevet, aki a végén nevet ugyanis.)
Ha valaki túl sokáig keverte a lapokat, akkor ez hangzott el: ossza már! (ó, szamár hangsúllyal), és ha erre nem akartunk szégyenben maradni, a kötelező válasz sem késhetett: hamar, ha mondja (ha marha mondja hanglejtéssel)… Egy másik, jóval talányosabb kritika volt ilyenkor, ha udvariasan úgy figyelmeztették az osztót: egyszer kigyulladt az Erdős malom… Ilyenkor is kapcsolni illett, tudniillik azért gyulladt ki a mondás szerint, mert túl sokáig keverték a lapokat benne a kártyázók. Nagyapám visszaemlékezéseit olvasva derült ki számomra, hogy ez a bizonyos hódmezővásárhelyi Erdős malom valóban létezett, de nem volt ennyire életvidám, bohém hely. Ezt olvashatjuk a naplóban: „Vásárhely bevonulási, munkaszolgálatos központ volt, ahol sok száz zsidó munkaszolgálatost szedtek össze vagy hívtak be, és volt egy kiürített malom, Erdős-malomnak hívták, abba a malomba voltunk mi behelyezve nagyon sokan, nem tudom a számát megmondani. Én lettem kijelölve ennek az Erdős-malomnak a munkaszolgálatos orvosának, és mint ilyen, én láttam el a gyengélkedőket.”
Egy ilyen kis ezüst szelencében tartották az egyik pakli kártyát a sok közül. Egyik felmenőnk, aki megrögzött szerencsejátékos hírében állt, mindig vitte magával ezt a szépen tisztított, tükörsimaságú dobozkát. Adott egy esélyt a saját szerencséjének. E fölött osztotta ugyanis a lapokat…
