(K. I. elbeszéléseiből)
Az 1944. október 15-i Horthy proklamáció meghiúsulása után, a zsidó házban, ahol laktunk, az egyik idősebb ember azt javasolta, hogy vigyünk fel téglákat a ház tetejére, és ha majd esetleg nyilasok próbálnak bejönni, akkor dobjuk a fejükre. Én ezt már akkor sem tartottam jó ötletnek, de, mivel megkértek rá, két magam-korabeli fiúval együtt megtettük.
Október 16-án megjelent a házban két felfegyverzett nyilas és két rendőr, és minket kerestek, ugyanis valaki feljelentett, méghozzá abban a formában, hogy mi fegyvereket cipeltünk fel a tetőre. Először a Munkácsy utcai rendőrörsre vittek be minket, ahol a főnyilas vallatott minket (engem meg is pofozott), és be akart vinni a Rökk Szilárd utcai Gestapo székházba, ami a biztos pusztulásunkat jelentette volna. A rendőr azonban (rendességből, vagy bürokratikus kötelességtudásból) ragaszkodott ahhoz, hogy minket a Mozsár utcai kerületi kapitányságon állítsanak elő.
Így is történt. Másnap áttvittek a Mosonyi utcai toloncházba, ahova rengeteg zsidót zsúfoltak be, és igy elkeveredtünk a többi között. Harmadnap a Dohány utcai templomban töltöttünk egy éjszakát, majd szabadon eresztettek. A következő napon kellett bevonulniuk a zsidó férfiaknak sáncásásra.
