Virágmagok

(Részlet V.G.-vel készült interjúsorozatból)

Most akkor Gézáról, az apámról. Az apám érettségi után egy hadapród tiszti iskolába került, bevonult, és úgy tudom, hogy az olasz fronton volt „trénben”. Trénnek hívták az ellátó szolgálatot, hadtápos volt. A katonakorából, annyi történetet tudok csak, hogy egyszer elgázolta a lovas kocsi. És azt mesélte, hogy a két ló átlépte. Apám testvére pedig önkéntes volt, apai engedély kellett a bevonulásához, mert fiatal volt. Kitüntetés is kapott, előléptették, akkor még nem számított, hogy zsidó. Magyar katona volt. Később 1917-ben magyarosította nevét Vadászra.

Weisz Lipót hozzájárulása, hogy 18 éves Árpád fia önkéntesként bevonuljon a hadseregbe (1915. jan.7.)

Weisz Árpád önkéntes honvéd kitüntetésként csoportvezetői kinevezése (1916.márc.15.)

Apám jó darabig a közéleti, társasági eseményeken köteles is volt az egyenruhát és a tiszti kardot viselni.  Később az egyenruhából nekem készült „új” ruha. A kardot 300 forintért sikerült eladnom. A kardbojtot, a sapkarózsát, a váll lapot és a glaszé kesztyűt ma is őrzöm

Na, most amikor apám leszerelt, akkor 1919-ben be akarták hívni a Vörös Hadseregbe, de valami orvosi igazolással kimentette magát. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a mai politikai áramlatokkal és mondanivalókkal ellentétben az egyetlen erő volt, aki megpróbált szembeszállni a románokkal, az antanttal, de hát persze nem jutott semmire.

Észak -Erdély „visszatérésének” nyara, amikor még a zsidó tisztek tiszti egyenruhát hordhattak,  fegyverük is volt. Később a munkaszolgálatban –ahol apám már nem volt jelen- fegyver nélkül nem katonaruhában szedték az aknákat… Apám az I. világháborúban alhadnagyi rangot nyert. Ezt Horthyék később zászlósnak minősítették át.

Amikor leszerelt és valahogy elhelyezkedett, akkor a Mauthner magkereskedésnek lett alkalmazottja, ahol a cégvezetőségig vitte.  A Mauthner magkereskedés az ott volt, ahol most a Rákóczi út és Múzeum körút sarkán van egy modern épület, és utána van egy klasszicista, majd van egy másik, aminek két nagy üzlethelyisége van. A nyugati, tehát a Duna felőli üzlethelyiség volt a Mauthner cégé, ami a maga korában egy rendkívül híres magkereskedés volt. Annyira híres volt, hogy a Mauthnerből fogalom lett, amit önök is talán hallottak, hogy kimegyünk a „Mauthnerba” szerelmeskedni. A Mauthneréket a gazdasági válság érintette, ezért két cégvezetőt, apámat és a Vörös urat elbocsátották. De miután már régóta dolgoztak, kaptak 9 havi végkielégítést. Akkor apám már házas volt anyámmal.

Vörössel együtt, a Mauthner közelében,- a jelenleg a Kossuth Lajos utca és Síp utca sarkán lévő Bizományi Áruház helyén – csináltak egy magkereskedést. De ez sem nagyon ment. Úgy, hogy a két kolléga baráti viszonyban elvált, bezárták a boltot, és apám abban a házban, ahol lakott, a Semmelweis utca 4-ben, kivett egy udvari helyiséget az emeleten. Ott lakott 33-tól 39-ig. Azt mesélték, hogy akkor lejárt a bérlet, és eddig mindig úgy volt, hogy bizonyos évekre bérelték, aztán megújították. Akkorra két oka is volt annak, amiért nem hosszabbították meg. Az egyik az, hogy meglehetősen zsidóellenes hangulat volt a házban. A másik pedig az, hogy szemben ezzel egy kupleráj volt. És az anyám nem tudott úgy kimenni az utcára, délután meg este, hogy ne zaklatták volna, mert fiatal nő volt.

Kivettek a Nyugatihoz sokkal közelebb- ahova a kertészek jönnek a vonattal-, a Csáky utca, /ma Hegedűs Gyula utca/ 12-ben egy négy szobás lakást. Aminek az udvari szobájában rendezték be az úgynevezett irodát, ahol a falon volt egy polcrendszer és abban voltak a virágmagok. Na, most a virágmag árusnak nem kellett nagy hely. És nem kellett óriási raktár terület. Gyerekkoromban, úgy zajlott az élet, hogy volt két iroda, volt egy irodakisasszony, az Aranka és volt a Winkler bácsi, aki azt hiszem, apámnak osztálytársa volt. Akkoriban az divat volt, hogy egy-egy szegény zsidót támogatott egy tehetősebb család. A Winkler bácsi ezek közé tartozott, kicsit olyan tehetetlen bácsi volt. Azt hiszem, agglegény volt, meg egy kicsit rongyos, kicsit kövér. De hát ott alkalmazott volt, és ami dolga volt, azt ellátta. Az Aranka pedig egy jóravaló, kedves tisztviselőnő volt. Az írógép, amit vert, még megvan.

Se a Winkler bácsi, se az Aranka nem jött vissza…

Ebből a Csáky utca 12-ből, ahol laktunk, csillagos ház lett, majd jöttek és lepecsételték az irodát. Valahogy úgy él bennem, hogy a németek. Tehát le lett pecsételve. Igen ám, az iroda, ez volt az udvari szoba, és egy hosszú, nagy előszoba volt, amiből balra nyílt az udvari szoba, és az udvari szobából volt egy ajtó az ebédlőbe. Ez fontos. És volt az előszobának egy ajtaja, szintén az ebédlőbe, jobbra a fürdőszobába, a vécébe és a spájzba, és hátul volt a konyha, a mögött volt a cselédszoba.

Amikor a lakást lepecsételték, akkor elfelejtették lepecsételni az ebédlő felől lévő ajtót, úgy hogy anyám, ami áru ott volt,  azt  másnap éjszaka kihordta. Később ennek nagyon fontos jelentősége lesz. Amikor csillagos ház lett ez az épület, akkor ott lakott rajtunk kívül az én nevelőnőm, aki Nagyváradról idemenekült, csinos, fiatal nő volt, az Ancsa. A csillagos házban akkor már ott lakott a nagypapa a nagymamával, és oda költözött a cselédszobába Budáról, a Fő utcából a nagypapa nővére, aki özvegyasszony volt, a Gizella néni.
Gizella a gettóban halt meg. Nagypapa azt mondta, hogy ott volt eltemetve a templomkertben. De ennek nincsen nyoma. Nagypapa mondta, hogy ott egy táblája is volt, de nincs nyoma semmilyen nyilvántartásban, én utánajártam. Gyerekük nem volt.

A magkereskedés levelezőlapja