(V.G.-vel készített interjúsorozatból)
Még Steiner nagypapáról annyit, hogy kiköltözött a kisebbik lányához, mert nem tudott feljönni az emeleten. Az egy magántulajdonú ház volt, ahol a tulajdonosnak már nem volt energiája rendben tartani azt az épületet. Bérlőként lakott ott a kisebbik lánya, a nagyon későn született fiával és a férjével. A férjét Hódos Lászlónak hívták, aki a munkaszolgálatban kapott egy reumás szembetegséget. Amitől nagymértékben romlott a látása.
Valamikor a válság alatt érettségizett és utána péknek tanult, mert kiderült, hogy az érettségijével semmire sem megy. Ők losonciak voltak, a mamája, mint özvegy, vagy elvált asszony később egy keresztény emberhez, Horváth Győző jegyzőhöz ment férjhez, még Losoncon. És ő, mint árja párja, mentesült az üldözés alól. Balatonszárszón volt jegyző a Horváth Győző. Ott nyitott egy pékséget a Laci, és ő, meg a felesége, a Kati dolgoztak. Nem volt alkalmazottjuk. Aztán, hogy ezt mikor és miért hagyták abba, azt nem tudom, az anyám annyit mondott, hogy más jobb kenyeret sütött.
Na, most ők hamis iratokkal bujkáltak, és egyszer valamiért a nagycsarnok környékén jártak, de a Lacinak volt fehér botja, fekete szemüvege, s mint vak embert, a Kati vezette. Így védve voltak azért, mert egy vakot nem is nézett senki nagyon zsidónak, a Kati meg egy kis töpörödött nő volt, rajta se virított. És tényleg egy nagyon kicsi valaki volt. És végtelenül jó, nekem a második anyám volt, nagyon szerettem.
Egyszer a Kati bement valami üzletbe, és mire kijön, azt látja, hogy a Laci hátradűlve ráül a fehér botjára, feltolja a szemüvegét, és egy hangverseny plakátot olvas. És ráordított, te hülye, te marha vagy! Szerette a zenét a Laci. Hát ők valahol átvészelték.
A Katinak a háború előtt volt egy varróműhelye. Abból élt. Többen dolgoztak, a Nagymező utcában.
A háború után a Laci Zugligetben, a Joint egyik árva gyerekek otthonának lett a vezetője, akkor ott is laktak. Néhányszor meglátogattuk, és akkor csoda ennivalókat kaptunk! Amerikai sűrített tejkonzervet. Néha kakaókonzervet, aztán egy időben oroszt lehetett ilyet kapni. De hát más íze volt az amerikainak.
A Laci azután egy ideig az Élelmezésügyi Minisztériumnak volt a személyzetise. És párttag volt. Kati is valahol dolgozott, és ugyancsak párttag volt. Sok zsidó belépett a kommunista pártba. Mikor hogy kirúgták őket a 48-as tagrevízióban, rettentően megbántódtak.
Laciék szereztek egy lakást maguknak a Visegrádi utca 15-ben, amiben a kommunista párt megalakult hajdanában. A negyedik emeleten. És azért nevezetes ez a lakás, mert amikor jött az államosítás, akkor az anyám titkos raktára, a Katinak a cselédszobájában volt, mert akkor az üzlet már a Pénzintézet Központ ellenőrzése alatt volt, tehát anyámnak fizetése volt, és az üzleti forgalmat elvben ellenőrizték, néha gyakorlatban is.
Ezért volt az, hogy az ismerősök számla nélkül kapták a másik raktárból a cuccot. De amikor jött az államosítás, akkor aztán villámgyorsan bepakolt mindent az anyám egy taxiba, ami a húgánál volt, hogy hátha valaki beköpi, hogy ott van. A túloldalon laktunk a Csáky utcában, ők meg ott a Visegrádiban. És átvitte az egészet az apám húgához, aki akkor még élt.
Az államosításkor beállított két sültparaszt, akik írtak egy iratot, amibe hála istennek eggyel több alkalmazottat írtak, mint amennyi volt. Ennek az volt a következménye, hogy amikor jött a kártalanítás, akkor egy nagyobb kategóriába kerültünk, és ennek köszönheti a fiam, hogy volt miből egyetemre járnia.
