(V.G.-vel készült interjúsorozatból)
Egy másik rokonom megnősült valamikor 60-as évek közepén. Sokáig albérletben laktak, az orvosnő feleségével, majd vettek egy lakást a Városmajori Klinika környékén. Akkor elég olcsón lehetett öröklakásokat vásárolni, kisebb beugróval, 1-2%-os kamatra. Ő állatorvosit végzett, majd kutató lett a Sugárbiológiai Kutatóintézetben, és nagyon panaszkodott, hogy nem hagyják őt dolgozni, se kongresszusra járni, hogy olyan gondjai vannak, hogy nem kap a kutatásaihoz kísérleti állatot, stb. A feleségével együtt elmentek Jugoszláviába, és egyszer csak kiderült, hogy nem jöttek haza. Ezt úgy tudtuk meg, hogy a Margitszigeti szabadtéri moziba mentünk, s ott öt sorral arrébb ült egy barátom, és az kiabálta át, hogy a házaspár disszidált!
Na, most a történetet ezért érdemes elmesélni, mert úgy szól, hogy fél évvel előtte itt volt az ő apjának a testvére, aki Izraelben élt. Amikor mondták neki, hogy itt nem boldogulnak,- az onkológián volt beosztott kórboncnok a kislány, a fiú meg a kutatóintézetben – a naiv izraeli állampolgár nagybácsi bement itt Pesten az izraeli követségre, hogy kérem, itt van az én unokaöcsém, szeretne kimenni, hogy tudnának segíteni? Erre gondolták, hogy ez egy provokátor, és nem mondtak el neki semmit.
De a bácsi még elment egy kicsit Svájcba, ott újra próbálkozott Bernben az izraeli követségen. Megkérdezték tőle, hogy van e fényképe a fiatalokról? Azt mondta valami van. –„Adja ide! Jöjjön be holnap.” És akkor felírtak egy telefonszámot, hogy menjenek ki Jugoszláviába, menjenek el a határhoz, Fiumébe, onnét hívják fel ezt a telefonszámot a fiatalok. A többi el van intézve.
Így tettek. Kértek útlevelet, elmentek. Fiúméban felhívták a telefonszámot, megkérdezték tőlük, hogy hol vannak? Megmondták, hogy melyik piacon. „Ott van egy vendéglő, üljenek le, várjanak. Igyanak meg egy kávét addig.” Rövid ideig, ott üldögéltek, és egyszerre csak hátulról odatart a fiú elé valaki egy fényképet. „Ezek maguk?” Berakták őket egy olasz rendszámú kocsiba, ahol még ültek ketten-hárman, és elindultak a jugoszláv-olasz határhoz. Kinyújtottak öt darab útlevelet, intettek nekik, hogy menjenek. Így kerültek ki Olaszországba. Akkor ők együtt vagy hét nyelvet tudtak. Sokat. És legnagyobb meglepetésemre Izraelből jelentkeztek. Akkor megkérdeztem tőlük idővel, hogyan kerültek oda? Azt mondták, hogy a legegyszerűbb volt odamenni. Két héten belül ott voltunk Izraelben, beraktak minket egy nyelvelőkészítő és nyelvtanuló táborba, onnét pedig elmentünk a világ legkiválóbb kutatóintézetébe, a Weizmann Intézetbe, ott kaptunk mind a ketten állást, lakást és egyenesen ment az életünk.
A Weizmann Intézet
