(V.G.-vel készült interjúsorozat része)
Egy rövid ideig apám hazajárt a munkaszolgálatból. Ez nagyon érdekes periódus volt, a munkaszolgálatosok otthon aludtak. Minden reggel jött a keretlegény, összeszedte a környéken lakó munkaszolgálatosokat,- ő is ott lakott a Csáky utcában,- és vitte őket munkára. Ők építették a Ferihegyi reptérre vezető utat.
Amikor a nyilas puccs után, mi illegalitásba vonultunk, akkor az apámékat elhelyezték az Anker közben lévő egyik panzióba. Ott volt az ikertestvérével, anyám bejárt hozzájuk. Egészen azt hiszem november 27-ig, amikor azt mondták apáméknak, hogy valami ellenőrzés lesz, ami felesleges holmijuk van, küldjék haza, és akkor anyám egy csomó holmit elhozott. Többek között az egyik övét, amelyik övbe pénz volt bevarrva. A pénz már nem volt benne, amikor én egyszer már nagy gyerekként azt megnéztem, vagy kézbe vettem. De a pénzt borító papír benne volt.
Mi akkor a Lónyay utcában, a reformátusoknak egy kollégiumában voltunk elhelyezve. De még nem álnéven. Anyám ment naponta meglátogatni az apámat. Egyszer sokára jött haza, és elmondta, hogy elvitték az apámékat. Kivitték őket a Józsefvárosi pályaudvarra. Akkor adták át Szálasiék a pesti munkaszolgálatos századokat a németeknek, és a németek kivezényelték őket a birodalmi falat építeni. Mert az volt a leglogikusabb, hogy azok az orosz tankok, amik eljutottak már Kecskeméten túlig a Kaukázustól, azokat egy ilyen rendszerrel meg lehet állítani a német–magyar határon…
Apámékat elvitték Kőszegre, ahol két nagy munkaszolgálatos tábor volt. A sörgyárban, meg a téglagyárban. Az egyikben, a sörgyárban egy gázkamrát létesítettek és a beteg munkaszolgálatosokat ott elgázosították. De hát nem sikerült nagyon a gázosítás, úgy hörögve kivezették, és egy fél óra, óra múlva agyonlövöldözték őket.
A másik táborban, ahol apámék voltak, amikor az orosz ágyúdörgést már hallani lehetett, akkor március 24-én kiürítették őket és azt mondták, hogy a betegeket kocsin vagy vonaton továbbszállítják.
Az elmondás szerint az apám a többihez képest aránylag jó állapotban volt, de az ikertestvére nem. Nem hagyta ott az ikertestvérét, vele maradt és őket átvitték Rohoncra ( Rechnitz-Burgenland) vonaton. Ott kiszállították őket a vagonból, a várostól körülbelül 400 méterre volt a vasútállomás, és a félúton volt egy major, annak volt egy kereszt alakú pajtája, oda vitték őket.
Közben a nagyszombati mulatságra készültek a Batthyányi kastélyban, ami bent van a templom mellett a városközpontban, és ott volt a helyi SS parancsnok, vagy népfelkelő vezető. A Batthyányi grófnő vendégeinek még rendeztek egy kis húsvéti mulatságot.
Valaki ott érdeklődött, hogy mi legyen ezekkel, mert már nem adtak enni sem nekik, már volt közöttük néhány halott is. És akkor valamit telefonált ide-oda ez a parancsnok, majd azt mondta, hogy lőjék agyon őket! Összeszedtek néhány önkéntest, ő meg visszament mulatni.
Tolnai Lajos írt egy könyvet, amiben azt írja, hogy ő húsvétkor ott volt a rohonci várban, ahol őket fertőtlenítették, pihentették és munkára elhurcolt ukrán asszonyoktól ennivalót is kaptak. Az ő csoportjukat előző nap kivezényelték, és sírokat ásattak velük. Másnap újra kivezényelték őket, és akkor hevenyészetten eltemetett sírokat találtak, és sok papír volt szerte szórva, amiket megnéztek és kiderült, hogy a volt bajtársaik vannak a sírokban. A sírokat el kellett simítaniuk, és egy lelkes osztrák paraszt mindjárt fel is szántotta a helyét. Történt ez akkor, amikor már Pest, és az ország nagyobbik része felszabadult.
Elkezdtük keresni az apámék sírját. Soha, senkitől konkrét információt nem kaptunk. Beleértve 47. januárban a rohonci polgármester levelét. Ami nem csak nekünk van meg, hanem a Rohoncon az idén felavatott szabadtéri múzeumban is ki van téve a másolata.
Eljutottunk a rohonci plébánosig, akitől kérdeztük, hogy a historia domusban nincs-e valami erről? Nem válaszolt. Írtunk a bécsi püspöknek, nem válaszolt. Írtunk a pápának, aki egy fél év múlva válaszolt egy ottani magyar püspöke által. Hogy forduljunk a kismartoni püspökhöz. Történészek sokat foglalkoztak ezzel az eltüntetett kétszázzal. Én egyszer az osztrák televízióban elmondtam, hogy vannak régi fényképeim, feltételezem, hogy hol van a sír, olyan nincs, hogy több száz ember csontjait nem lehet megtalálni. Az, aki kiadta a parancsot a kivégzésre, az leült néhány évet, majd Rohonc megbecsült vezető polgára lett.
De alapítottak az osztrákok egy egyesületet, amelyik egyesület először is megvette ezt a területet. Mert amikor én először láttam, akkor ez a pajta a kukoricás közepén állt romként. Megvették és ott egy emlékhelyet csináltak. És minden évben megemlékezést tartanak.
Az idén is volt egy nagy megemlékezés, az osztrákok csináltak egy szabadtéri múzeumot, és ott az előkerült tárgyakat kiállították, három nyelven írnak az ott történtekről. Ez nem csak a rohonciakról, hanem a birodalmi fal áldozatairól szól. És több Radnóti vers van a falakon.
De sem én, sem még sokan mások, nem tágítunk, hogy megtaláljuk a kivégzetteket.
Magyar Vöröskereszt válasza a keresésre
Magyar Zsidók Országos Társadalmi Szövetségének válasza a keresésre
Rechnitz polgármesterének válasza a keresésre
Kőszeg főjegyzőjének válasza a keresésre
A Rechnitzi Emlékhely
Kongresszus a Rechnitzi (Rohonc) Emlékhelyen
