(K.I. elbeszéléséből)
Nagyon szegények voltunk, apámnak nem volt állása, anyám egy magyar- német spielschulét vezetett otthonunkban. A negyvenes évek elején még rosszabbodott a helyzet, ettől fogva anyám csak a zsidó gyerekekkel foglalkozhatott, német dalok és versek helyett csak héberekre taníthatta őket. Alkalmazottja, egy igen jóérzésű birodalmi német nő vette át a keresztény gyerekeket. A németek 1944. március 19-i bevonulása után még ezt is betiltották, apámat munkaszolgálatra hívták be, és mivel semmi tartalékunk nem maradt, nem tudtunk miből megélni. Ekkor adódott egy lehetőség, hogy, valami pénzért, segédmunkásként romeltakarításban vegyek részt. Pár hónapig tizennégy évesen így dolgoztam, és ebből legalább tudtunk valami élelmiszert venni. Érdekességként megjegyzem, hogy sok évtizeddel később, amikor nyugdíjba menve igazolnom kellett a munkával töltött éveket, az OTI egészségbiztosító régi papírjai között megtalálták ezt a pár hónapos munkaviszonyt, és beszámították a nyugdíjamba.
