(K.I. elbeszélésből)
Amikor visszamentünk Bajza utcai lakásunkba, a három szoba mindegyikében egy-egy erdélyi menekült család lakott. Szerencsére az ebédlőbe egy fel nem robbant akna, az előszobába egy fel nem robbant gránát csapódott. A lakásfoglalók szerencsére féltették tőlük az életüket, és hamarosan eltakarodtak, mi pedig tavasszal visszaköltöztünk. Három hónapig együtt laktunk jótevőinkkel, a robbanószerekkel, amíg csak a tűzszerészek el nem szállították őket. Az üldözések során jóformán mindenünk eltűnt, elpusztult, kivéve a nehezebb bútorokat, amiket a lakásból nem tudták elvinni.
Azonban a pincében két nagy faláda valahogy elkerülte a fosztogatók figyelmét. Abban voltak elcsomagolva a porcelánjaink (közöttük egy szép Rosenthal étkészlet), a könyveink, és a fényképeink. Ezek a tárgyak a mostani lakásunkban is velünk vannak. A családi emlékek őrzője az itt látható fotó-album, benne múlt századi kifakult fekete-fehér fényképekkel, a korabeli polgári élet relikviáival.
A szűkebb családunkból csak négyen maradtunk életben, tizenegy rokonomat megölték. Apámat munkaszolgálatosként Mauthausenbe hurcolták, nem sikerült megtudnom, hogyan halt ott meg, negyvenhét éves korában.
